Pap Kőfaragó, Kőszobrász Műhely Kft. Kft.

Székhely:
2000
Szentendre
Kőzúzó
köz
1
Telefon: 
+3626313846

Kő, amely emberi kezek által megszelídül s társává szegül, kint, bent, mementóul…”

-1983-ban a kőfaragással foglalkozó egyéni vállalkozást Pap Lajos az édesapjától vette át és azt tovább fejlesztetve vált jelentős képviselőjévé a kőszakmának.
Ma már a céget segíti munkájával a harmadik generáció is, fia, Lóránt személyében.
1993-ban szükségessé vált a modern, korszerű üzem megépítése.
A szakma fejlődése, az építőiparban jelentkező igények kielégítésére nemcsak eszközök
fejlesztését, de a kőfaragó szakma legjobbjainak toborzását sürgette.
Ennek sikeres végrehajtásával a cég elérte jelenlegi rangját, a kövesszakmában betöltött
vezető szerepét.
Az új kihívásoknak jól megfelelve, a rendszerváltás óta rangos állami illetve magán
beruházásokon tette le névjegyét a cég.
Pap Lajos, a cég tulajdonosa és vezetője a kiemelkedően magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül 2009-ben “ Miniszteri oklevélben” részesült.
A köves szakma érdek- képviseletére létrejött szakmai szövetségben a “Kőszövetség”-ben alapítása óta alelnökként folytat tevékenységet.
Társadalmi felelősség vállalása elsősorban szülővárosában Szentendrén nyilvánul meg, amelynek elismerése “Pro Urbe” és “ Meccénás-díj” -akban jutott kifejezésre.
A Rotary Club International tagjaként egyéb adományok szervezésével segíti a rászorulókat.

Mozaik és nagy-táblás burkolatok, fürdőszoba és konyha pultok, pultrendszerek, kandallók.
Pap Lajos Kőfaragó Kőszobrász Műhely Kft.

2000 Szentendre Kőzúzó köz 1.

e-mail: pap@kofaragas.com

telefon: 26-313-630.

fax: 26-313-846.

Nyitva tartás: hétköznap 8 – 16 óráig:

Pap Lajos ügyvezető,

Keskenyné Pap Gabriella gazdasági igazgató,

Pap Lóránt kereskedelmi ügyvivő: 30-613-78-13, e-mail: pap.lorant@kofaragas.com
Imre Ibolya titkárság vezető: 26-313-630, e-mail: pap@kofaragas.com
Fű Sándor tervező mérnök: 30-280-14-17, e-mail: fu.sandor@kofaragas.com
Stark Béla műhelyvezető: 30- 385-14-73

A magyarországi kegyeleti kultúra változásának úttörőjeként, már a ‘80-as évektől, az újszerű, modern és egyedi síremlékek elkészítésével kivívtuk országos ismertségünket.Figyelmesebb megrendelőink szerint már messziről felismerhetők munkáink a temetőkben. Ez a másság iránti igény vezeti el őket hozzánk.

Az emlékezés művészete személyességet, különleges figyelmet kíván. Síremlékeink elkészítésénél különleges anyagokat, technológiákat alkalmazunk, mint az egyedi színes ólomüveg,bronz díszítő motívumok, fotó gravírozás, lézer vágás.A Svédországból érkező színes, erezett gleccserköveink,- mint hatalmas Duna kavicsok,-az egyéni, csak ránk jellemző stílusunk képviselői.

Szentendre a “Művészetek városa”. Egy-egy belső érzés megfogalmazásánál, a búcsúzás méltóságának kifejezéséhez többször hívjuk segítségül a városunkban élő szobrász és iparművészeket.

Így válik a síremlék egy más minőségi szintet képviselő emlékművé.